Június 1-je... fantasztikus este volt.

Különös dolog történt velem meg a barátnőmmel:

minket beengedtek fél 5-kor a stadionba,protekcióval. Elsétált mellettünk Ala és Tola. Nem nagyon érdekeltek minket,sosem szerettük őket. Az egyik hölgy mondta nekünk, hogy menjünk utánuk,kérjük autogrammot. Hát,utánuk mentünk,be a WC-be. :) Angolul kértünk tőlük autogrammot. Megkérdezték a nevünket,és dedikáltak. Tola mondta nekünk, hogy találkozunk a show-n (persze angolul). Végig mosolyogtak,és nagyon kedvesek voltak velünk. Mikor legközelebb taliztunk velük, közös fényképet is kértünk. Nagyon arik voltak, vhányszor láttuk őket,mindig integettek nekünk,és rájöttünk, hogy ez a 2 csaj baromi jófej. Nem gondoltuk volna. Nagyon megszerettük őket,és örülök, hogy kellemesen csalódtam bennük.

A stadion tömve volt. Nyomorgás,heringesedés...és mindenki a Tokio Hotel-t követelte;amit meg is értek.Én magam is üvöltöttem a tömeggel.

Mikor mi előbb benn voltunk, elmentek mellettünk. Testőrökkel. Alig akartam elhinni,kapkodtam a levegő után barátnőmmel. Annyira hihetetlen volt.

De a lényeg: amikor legutolsó fellépőként a színpadra léptek;őrjöngés,sírás,sikítozás. Azt hittem, álmodom,nem akartam elhinni, hogy ott állok az első sorban, és a TH-ra csápolok. Ez olyan álom volt számomra,amiből legszívesebben sose keltem volna fel.

A legelső sorból,mikor Tom előre jött,dobtam egy puszit neki:és észrevette.Felemelte a fejét,és mosolygott egyet. Rám. Tom Kaulitz. Ez tényleg hihetetlennek hangzik,de higgyétek el;így történt.

Aki ott volt,nagyon szerencsés embernek érezheti magát; Billék annyira élvezték az előadást.

Aki nem jutott el,az se bánkódjon;biztosan lesz más lehetőseg.